Persze ha ezt a szabályt szigorúan vesszük, ennyi erővel instrumentális zenében csak az lehet minden kétséget kizáróan magyar, amelyik mondjuk nyilvánvalóan felismerhető népzenei motívumokat tartalmaz. Hiszen az átlag hallgató – és valószínűleg a Médiatanács – sem tudja például, hogy mennyiben lehet magyar/magyaros egy instrumentális power metal szám, egy adag savazós techno vagy szétcsavart dubstep – nem mintha lenne értelme e kategóriának ezekben a stílusokban. Másfelől viszont tágabb értelmezésben már az is megalapozhatná a magyar kultúrához tartozást, hogy az adott zeneszámot magyar művész írta vagy játszotta.
A zenészek nemzetiségére kifejezetten utaló kitételt viszont épp az EU vetette ki a Médiatörvényből – derül ki az Index riportjából, ami arra is rámutat: ha a rádió rámondja valamelyik számra, hogy magyar, akkor a tapasztalatok szerint a Médiatanács nem kekeckedik, ha kijön a magyar zenékre előírt 50 százalékos kvóta. Vagyis az Eper Rádió az őszinteség hibájába esett – sajnos úgy tűnik, ilyesmi lehetséges. Ugyanis minden jel szerint, ha a belga DJ esetleges magyar felmenőire tett cinikus utalgatás helyett egyszerűen rámondja a zeneszámra, hogy magyar, akkor azt a hatóság csont nélkül elfogadta volna.
Így viszont a Médiatanács egy újabb határozatban megállapította a jogsértést és felhívta az Eper rádiót a továbbiakban jogszerű magatartás folytatására és a jogsértésektől való tartózkodásra. Érdemes hangsúlyozni: semmiféle szankciót nem szabott ki. Így viszont kissé eltúlzottnak tűnik a történet – Hargitai Henrik levelébe is implicite belefoglalt – olyan értelmezése, miszerint a Médiatanács aljas módon rászállt erre a csekély hallgatottságú, önkéntes alapon működő kis amatőr rádióra, mert nincs jobb dolga, mint hogy tönkreverje az értékteremtő közösségi rádiózást – ahelyett, hogy a kereskedelmi tévék kibeszélőshow-jait büntetgesse. (Egyébként ezt is meg szokta tenni.)
Kétségtelen, hogy rossz a szabályozás: nem csak azon a ponton, amely a magyar zenemű fogalmát határozza meg, illetve ami a Hargitai szerint „indokolatlan és aránytalan” adatszolgáltatási kötelezettséget írja elő. Már eleve – és az instrumentális számokkal kapcsolatban még hangsúlyosabban – felvetődik a kérdés: mi szükség van egyáltalán (az EU-s irányelvnek való megfelelésen kívül) a magyar zenei kvótára? Amilyen minőségű magyar zenét ugyanis a mainstream rádiókban általában hallani lehet, azokra szívem szerint nulla százalékos kötelező kvótát írnék elő, ha már ennyire szeretjük a kvótákat. A kisebb, alternatív zenei profilú rádiók pedig – mint ahogy az Eper példája is mutatja – nagyon gyakran olyan zenét játszanak, amelyről nem lehet hallásra megállapítani, hogy magyar-e: így viszont ez nem is releváns.